Felejtő-rejtő világból a lét-tudatba esve
Az álom felejtő-rejtő világába menekülve, Létrideg leheletű nappalokat nem kérve A hajnal igazhozó nesze már fülemet csiklandozza
de én még tűröm
gondolataimmal lefogva kezeim, vágyom, hogy ma a keserűség nem lép egyszerre velem megint…
…
Egy nehéz sóhaj…
…
Vékony, beteg-leheletű fák, Fehér, bizonytalanság-leplű távoli táj, Szürke, mélybenyomó világ Tiszta, alvólelkű földágy…
Minden olyan szomorú, szomorú. Mert én is az vagyok…
|