Zsebben a kéz

s te csak mellettem

felelt-némaság

beszél helyettem

a (csókba fulladt) kérdőjel

és a korai-reggel

csak ne gondoljak az észre

(-vett)

emlékekben

állítsak meg mindent

mert ezt kell

adjam (fel) a múltat

persze (könnyű volna)

érted

elméletben

csak ez nem így megy

annál jóval nehezebb

kettétörni

mint egy tojást

földhöz vágni

megéri-e

újra hinni

zárójelben becsapni

az ajtót

a kilincset

kézben tartani

(nyitva táblára

fordítani)

ha te (változó)

évszakként

nyári hőségben

tüzesen sütsz

vagy éppen

téli hóesésben

teljesen kihűlsz

mindent elviselni

képtelenség

persze jól tudod

hogy bennem is

vággyá olvad a nyár

(csenddé a tél)

csak a szív éppen

nem tér

amelyen ezerszer

végig lépsz

(majd újra visszatérsz)

a perc nem lesz könnyen óra

és a „higyj-bennem” sem

válik azonnal valóra

ne dobd fel az érmét

inkább az értékét nézd

ha fej lett válaszd az írást

hiszen szerinted

aki szeret az akármit megbocsát

kezemben a tükör

tartom eléd

de ha az enyém kárbavész

- darabokra esik szét-

(átlátszó matricaként

mindenhova tapadnék)

összeragasztva már nem olyan épp

(lepiszkálva semmisem szép)

törékeny lelket tartani kérsz

(bár súlytalan de mégis nehéz)

a sivatag sem egy porszem

a világ sem egy ember

minden összetett

fel s alá megy

egyszerre mindent akarni

vágy

ami a valóság küszöbétől

messze áll

ha a porszem elég sivataggá érsz

ha egy ember is kevés

a világ sosem lesz a tiéd.