Baudelaire: Találkozás egy ismeretlennel
A kába utcazaj vad hangokat vetélt. Mély gyászban karcsu hölgy, arcán szent szenvedéssel suhant egyszerre el előttem, lusta kézzel emelve ringatón a fodrot és szegélyt.
Nemes, nagy, ideges, lába szobor. Előre görbedve, mint különc, ittam én, elbüvölt, a kába mézet és a gyilkoló gyönyört szeméből, mely fakó ég, s viharok szülője.
Egy villám... s újra éj! - Óh, illanó csoda, kinek tekintete lelkem újjászülötté igézte - az örök időn látlak-e többé?
Másutt - óh, messze majd! későn! talán soha... Mit sejtem, merre szállsz? Mit sejted, merre bolygok? Te, kivel - s tudtad ezt! - lehettem volna boldog!
|