ismét felidegesített Anya, úgyhogy kiküldtem a szobámból. pedig már örültem belül, hogy több mint egy fél órája beszélgettünk mindenféléről.  ezzel egyértelműen azt váltja ki belőlem, hogy még jobban utáljam a főiskolám, még jobban szarjak rá. így sem érdekel, azért csináltam meg a vizsgákat, hogy végre egyszer azt mondja, ügyes vagyok. bár mit várok, hiszen Apa elmondta, hogy hallotta, mikor nagyinak azt mondta Anyu, hogy nálam is el fogja azt érni, amit tesómnál sikerült, hogy csak az iskolára koncentráljak és 4 felett legyen az átlagom. csak én nem vagyok könnyen befolyásolható. ha úgy élnék, ahogy ő elgondolja, már egy konzervatív idegroncs lennék. örülök, hogy vagyok ilyen bátor, hogy a saját világomban élek. és továbbra is így fogok. makacs vagyok, de határozott is és vannak elképzeléseim, gondolataim, amikből sosem fogok engedni. én kaptam ezt az életet és senki más. én döntöm el, kinek adok belőle és mennyit. tudom, hogy csak jót akar. de megérthetné már, hogy nálam nem működik a módszere. ahhoz nem lett volna szabad elengednie 14 évesen. waff.. kiállok magamért, mert megtanultam és igenis büszke vagyok arra, hogy egy olyan iskolában, amit ennyire nem szeretek, teljesítettem mindent.

jó volt Gáborral. megint festettünk, azaz inkább én csak beleplacsmagoltam a sárkányába a narancssárga felhőimmel és a zöld napommal, de jó volt. festett nekem egy szomorú fát. bicajoztunk is, hihi. jó vele, még mindig jó.

néha úgy érzem egy síkon szalad lassan az életem. jó lenne valami új, ami ismét lelkesít, amitől úgy érezhetem, rám is gondol valaki úgy, hogy érdekes..

7047. napkelte után

tegnap találkoztam Bettivel, nagyon jól esett, ezer éve láttam utoljára, be nem állt a szánk, annyi mesélnivaló volt, hát igen, a távolság.. meglátogattuk Szerencs legjobb helyét, ami természetesen a fagyizó.:)

este még megcsináltam majdnem készre Gábor karkötőjét, hagytam egy picit hátra, hogy meg tudjam neki mutatni a technikát.

Anyu azt mondta elmegy, nem bírja itt tovább. szegény kiborult, mert fél a békáktól, és mivel tele van vele a kert (főképp a sziklakertet szeretik) így nem volt meglepő, hogy a lenti szobában sikerült együtt néznie a tévét egy példánnyal. amúgy, ha egyszer az életben jelentőséget adnának a szavaimnak, én mondtam Apának, hogy vmi brekegést hallottam a mosogatónál.. és ma mire felkeltem, lám Anyu tényleg nincs itthon, de eazért elég nagy valószínűséget adok annak, hogy még ma hazajön..

7049. napkelte után

 -

7050. naplemente után

egészen jól vagyok. majd meglátjuk mi lesz. 

ritkán jó az a jó, ami meg nem az meg csak úgy hupp, előbukkan és ijesztget, de hahá, majd meg én ellátom a  baját! ma mindenféle magyar mondás előtör belőlem.

7051. napkelte után

igazából már a tegnapi bejegyzésem is bőven ma volt, de azóta már aludtam egyet, mintha másnap lenne. áh, ez a szubjektív idő..

érdekes az egész. most az érzések bennem. szeretet és kérdőjel minden mással kapcsolatban. meglátjuk.

ha keresünk találunk, ha találunk már akkor többet, ha többet már nem is jó, hogy egyáltalán kerestünk.

két lábbal állok a földön. és szerelmes szeretnék lenni csak úgy figyelmesen, kedvesen, éppenjól.

mosogatás közben nem figyeltem, hogy egy törött üvegtálat tisztítok és megvágtam az ujjam. a héten másodszorra. hm.

nemrég értünk haza Nagyiéktól. úgy tűnik Nagyapa jobban van. remélem csak jobb és jobb lesz. Nagyival megint sokat nevettünk, nagyon közvetlenek vagyunk egymáshoz. olyan jó.

este: most hívtak Nagyiék, Nagyapa megint rosszul van. olyan változó az állapota, Anyu majdnem sírt, lement hozzá. aggódom nagyon. és most senki sincs akivel beszélhetnék..

7052. naplemente után

Nagyapa kórházban van, nagyon aggódom miatta, Anya is nagyon szomorú, nem érdemeljük meg ezt az egészet, Nagyi sem, Anya sem.. szépen kellene megöregedniük, nyugodtságban.:(

nagyon fáradt vagyok.. viszont megvan az új albérlet, ennek örülök. remélem jó lesz ott..

megnéztük az ARC kiállítást, tetszett, kicsit botrányos, de ez kell, hogy kinyíljanak azok a szemek, hogy mi megy ma a világban, mennyire nem törődünk már semmivel.

hazafelé beszélgettem egy fiúval a vonaton, kedves volt, kérdezgetett mindenféléről, hol tanulok (ismerte a Hellert), énis Miskolcra megyek-e, stb. a szokásos dolgokat. egy kivételével: hogy nekem is úgy tűnik-e, mintha a vonat nem a szokásos útvonalon menne. persze az azon ment, de érdekes volt, hogy másnak is van ilyen érzése, nekem is szokott lenni.

útközben a házunkig eléggé dobogott a szivem, nem szeretek egyedül sétálni Szerencsen, sok a kóbor kutya, egyéb.. nagyon zsibbadnak a lábaim, azért ma is sétáltam eleget.

holnap folytatódik a kórnapló, délelőtt megyek orvoshoz..

itt volt Gábor. azt hiszem jó volt. nem merem leírni hiszem nélkül, neki nem tudom milyen volt.

Jövőhéten remélem sikerül már lehívnom Dávidot, Ádámmal is szeretnék találkozni, Pestre is jó lenne felmenni legalább egy estére bulizni, ezen a nyáron még nem is buliztam, annyira rossz. nem járunk sehova, bár legtöbbször az idő miatt is. Miskolcra is kellene menni, lánybulizni.

Könyvajánló: J.D. Salinger: Zabhegyező

7056. napkelte után

tegnap volt az általános iskolás osztálytalálkozónk. mosolyszülő volt látni, ahogy régi padtársak nosztalgiáztak, mindenki mintha igazán érdeklődne, mi lett a másik sorsa. eljött néhány tanár is, a matektanárnő még mindig emlékezett, hogy farsangon én voltam ő, mikor tanárok voltunk. hihi. jó volt. viszont annyira megfájdult a fejem, mint már nagyon régen, éjszaka a gyógyszertől ismét rémálmaim voltak, de ma már jól vagyok. és Nóri még arra is emlékezett, hogy Fenyő mindig mondta, hogy jól áll nekem a miniszoknya. és hogy énmeg mondtam neki ping-pongozás közben, hogy ne csapja le nekem, mert akkor nem veszek fel többet miniszoknyát. ezek, és többek utána arra jutottam, szegényesek az emlékeim. sajnos nem jött el  egy-két ember, akivel szivesen beszélgettem volna, mert miután elmentem Miskolcra tanulni, sajnos csak egy évig tartottuk a kapcsolatot, dehát mindegy. azért egészen jó volt.

pici jelre várok, várok, várok, várok...         de meddig, meddig, meddig... nem tudok én már semmit.

ezt még Gábor mutatta, régen.:

http://www.theskeletonshop.com/

kedves játék, hangulatos zene..

Bettivel elmentünk úszni, zsibbadnak a karjaim, a néni mikor leadtuk a kulcsot mondta, hogy egészségünkre, hát váljék.

"Lassan vége lesz és te itt maradsz velem,
A világ végén, a folyóparton állunk,
Ha bámészkodni jöttél hozzánk, most megmondom
Nincs esélyed nálunk, mi újra kezdjük, igen, együtt.
És elintézünk mindent, a villanykörte Holdat
És felém szól egy hang: Érj hozzám!
Én bolond voltam mindig, mégis megtaláltam
És elintéztem mindent!
És rohanj, és táncolj, és ugrálj, és üvölts
Vagy csinálj bármit, csak lássam rajtad hogy élsz!
És ha el is rontunk mindent,
Mi újra kezdjük és megint együtt!
Minden amit hittem az szerteszéjjel szállt
És itt vagy, a villanykörte Holdon
És felém szól a hangod és azt mondja: Érj hozzám!
Ne bánts engem mindig én sosem bántanálak!
Örülj megtaláltak és mindent ami fájt
Én a kukám mellé tettem,
Ma semmi nem a régi, ma tényleg más lesz minden!
És a folyóparton állunk, a világ végén ketten:
Ott senki se jár, ha bámészkodni jöttél
Tedd meg most és tûnj el!
Te együtt jársz a sorssal, neked semmi se fáj!"

(Hpk)

7057. napkelte után

olyan bizonytalanságba ébredtem. olyan rossz volt. nincs étvágyam.

délután megyek Miskolcra, bemegyek megnézem Nagyapát a kórházban, utána megyek lánybuli (amelyben lehet Zoltán is résztvesz:))).

7058. napkelte után

és mennyi gondolat megint a bizonytalanság-felhőkbe merülése, a reális látás, amely a kiült érzelmek eredményeképpen megfogalmazódik mondat-sorokban a fejemben, hogy semmi értelme, hiszen mindig az érzelmeim adtak jövőt, mát. aztán meg ahogy az ott belül fel-felkopogtat, hogy ne felejtsem, dehogy tenném, hiszen kell, de fél már, mert nem szereti a visszautasítást, meg amúgyis most nem mondják, hogy oké, és akkormeg csak úgy elbújik inkább. könnyen vissza lehetne hívni, de nekem az időm távoli. ha akar, mindenképp.

7059. napkelte után

álmomban körtét ettem. pedig nem is szeretem a körtét. mind-mind micsoda-féle abszurd, ami bennem van azokban a képekben, világos-e vagy mittudoménmár.

ma sütök valamit. kis programok, itthon is kell, jól is esik, hát miértne. vagy csakazértis?

a minap rájöttem, hogy egy évig mindenfajta bérletemre a gimis diákigazolvány számom írtam rá a főiskolás helyett... hogy tudtam így elálmodozni..

7060. napkelte után

nem hittem, hogy ennyire fájni fog. akarom, kell, nem engedem, nem lehet, kell, fogd a kezem, sóhaj, szavak, nevetés, elbasztuk, bassza meg, nem akarom, kell, segítsek, kérlek, kérlek, kérlek. szépen, nagyon, hagy legyen még, kérlek..

olyan felnőttes érzés az egész. utálom a felnőtteket. azt is utálom, mikor korombeliek felnőttesen próbálnak beszélni. hülyeség.

és ez most olyan baszottul felnőttes. mert komolyan tervez az ember. nem is értem, hogy élik túl az emberek azt az érzést, mikor 10 év házasság után rájönnek, hogy már nem szeretik a másikat és elválnak. nem akarom, hogy rossz legyen neki. még sosem szeretettem ennyire senkit. arra sem emlékszem, mikor sírtam utoljára szakításkor. pedig sok barátom volt. most mindketten kivagyunk. teljesen. azt akarom, hogy jó legyen neki. ő azt akarja, hogy nekem legyen jó. nekem akkor jó, ha vele vagyok. most nem jó. el sem hiszem. annyi mindent terveztem még. mikor krumplilángost rendeltünk Zsófinál, akkor is az volt az első gondolatom, hogy Gáborral ki kell ezt próbálnom. még sosem szeretett ennyire senki. és azt hiszem, még őt se más. pont ezért ilyen rossz most minden. és bennem még mindig ott az a dacos remény, mindig ott van, már meg is nyugodtam kicsit és most vége. egy időre nekem is.

nincs: száj-szájhoz, arc-archoz, kéz-kézhez, kéz-testhez, együtt ébredés, réten fekvés, levelekbe ugrálás, nem fogjuk egymást látni sem. nem nem nem nem nem nem nem nem ne..

7061. éppenlemenő nap idejében:

ma itt volt Dávid, nagyon jól esett, örültem, hogy jött, beszéltünk sokat, sétáltunk, elterelte a gondolataim, kaptam csokit, finomat, "búfelejtő"-t.

Mostmeg kis-reményke születik a lélekföldem tápláló talajában. csak nagyon-nagyon fél.

7062. napkelte után

11kor keltem. mihelyt éber lettem (még csukott szemmel) tudtam, hogy úgy sem lesz ma kedvem semmihez, holnap péntek. megnéztem a Szeress, ha mersz-t. francia film. egyértelműen nem való most nekem ez a film. de nagyon tetszett. az a baj velem, hogy tetszenek az ilyenek. bárcsak ne tetszenének. bárcsak ne is lennék ilyen.

"I just wanted to say to you that i’m sorry
But i’m a part of this dying world
My dreams still hang by a hair
In the centre of everything
And i know they’re gonna slowly fade
Into that gloomy emptiness.

Yeah, i should have told you before
Yeah, you just should have known it before
(that i’m a part of this dying world)

and that very first day when i saw
the shadows unite on that paleblue wall,
that was the day when i had
the chance to make it clear
but now that’s just a last moment.

Lying muted under the ceiling
With the feeling that these walls
Are my last companions
Another day is suffered through
And i’m lost in counting the sunrises
And this room is not about to embrace
My loneliness still rising"

(The Idoru)

7063. napkelte után

elfáradtam. Nagyiéknál kiástuk a krumplit, pföj de nem szeretem az ilyet, dehát tudom, hogy Nagyi egyedül nem bírja, meghát ha egyszer már nem lesznek Nagyiék, akkor soha többet nem fogok ilyesfélét csinálni, valószínűleg.

elővettem a mérleget, le is szálltam gyorsan róla, majdnem sírvafakadtam, mennyit fogytam megint.. éhségstrájkba kezdtem - gondolhatnák Anyáék. ó, megint egy nap még. ma elolvasom a félbehagyott Márió és a varázslóm, aztán megyek szétnézek könyvtárban, hátha már megunták azokat a könyveket, amelyekre fenem a fogam. fúj, gusztustalan elképzelni a szituációt. ahogy az ember feni a saját fogát. pedig akkor ha már ezt teszi, kedvvel teszi, mert akar vmit, de mégis. megint ezek a magyar mondások..

olyan jó lenne, ha..

ismét nem volt meg a könyvtárban a 2 könyv, amit kerestem, de nem csüggedtem, találtam "helyetteseket", épp bent volt P. Coelho-tól a 11 perc, amit már rég óta el akartam olvasni. ma szinte egész fent maradó időmben a kertben ültem és olvastam. közben elbambultam a szomszéd fán, ahogy a szél simogatta, nem is tudom, mikor néztem utoljára ilyen hangulatban; közben muffint ettem, és mivel nem figyeltem oda, a hasamra szépen lassan ejtőernyőztek le a morzsák. többek között a köldökömbe is, ahonnan kb 3 percig tartott, mire kihalásztam őket. aztán figyeltem drágajó kutyusom, olyan régen néztem már őt is. csak néztem, mit csinál, hogy nézelődik, ahogy olyan kedvesen lépeget, és olyan jó érzéssel töltött el, hogy ott van mellettem. közben persze Kedvesszeműn is gondolkodtam.(túl-állandóan) elhatároztam, hogy tiszteletben fogom tartani a döntését, ha határozottan nem akar majd, nem fogom ráerőltetni magam, ígyis már szánalmasnak éreztem a viselkedésem. nagyon fog hiányozni. átgondoltam azt hiszem szinte mindent, amit tehetek, de tőle függ most minden. lesz-e mi.

7064. napkelte után

tegnap délután/este elolvastam a 11 percet. tetszett, mert nyíltan beszélt mindenről, volt benne érzékiség, szenvedély, realitás.. Apa néha meg szokta kérdezni, hogy mit olvasok, miről szól. most elképzeltem a szituációt, ahogy elmondom neki, hogy egy lányról szól, aki kurva lesz és a könyv részletesen leírja, hogyan dolgozik, mennyiért, hogyan adja el magát.. de most nem kérdezte meg. inkább adott nekem egy almát.

7066. napkelte után

ma jöttem haza Gábortól. kéz a kézben feküdtünk, beszélgettünk sokat, sokféléről, teljesen megértem, amit megérthetek. csak fáj.

7067. napkelte után

azt álmodtam, hogy azt álmodtam, hogy nincs mellettem Kedvesszemű, felébredtem álmomban, nem láttam, elszomorodtam, aztán megláttam, hogy a szőnyegemen fekszik, odaszaladtam, ráugrottam, úgy öleltem, aztán felébredtem és nem volt mellettem, sem a szőnyegen.

kórnapló: tanácstalanok. de minusz egy rendelő.

Kedvesszemű nem szerelmes belém. miért akarom ennyire..látjuk-e a végét? olyan könnyen mondtam már annyiszor, hogy vége. és most megint terveztem/tünk, és olyan fura lenne, nélküle. ő már rész az egészből. kiszakítsuk? kérek fényt.

7068. napkelte után

Ma egymásra találtunk egy Mussorgski darabbal. Egész nap azt játszottam zongorán, Könnycsepp a neve, és valóban, közben könnyeztem. Ő nem szerelmes belém, akinek mindent odaadnék, csak egy hülye képes nem szakítani egy olyan fiúval, aki kijelenti, hogy már nem lesz szerelmes a lányba, csak én lehetek ilyen. Miért kell ennyire? Utálok mindenféle szerelmet, tudtam akkoris, tavaly, hogy nem szabad szerelmesnek lennem, tudtam, hogy nem szabad, és az lettem, miért büntetnek, nem kell már szenvedély, kialudt a fény. Mindenemmel kérem, és ő már nem ad. „Részemről sztem vége.” Részemről sztem megint belehal a lelkem. És ő hagyja.

7069. naplemente után

jó lesz holnap Agárdra menni. hiányzott egész nyáron egy önfeledt szórakozás, most még jobban fog esni, mint azt eddig gondoltam. vasárnap jövök, remélem a jövőhéten Gáborral tudok lenni addig, amíg visszaköltözöm Pestre. vége lett ennek a nyárnak is..

7072. napkelte után

újra itthon. nagyon jó volt Agárdon, kellett ez most a lelkemnek, felfrissítette, Kedvesszeműre is csak mérsékelten gondoltam, inkább csak akkor mikor Norbival beszélgettünk sokat, éjjel, órákig, reggelig, akkor utána ő járt a fejemben, de mégis már nem éreztem azt a görcsös és reménytelen ragaszkodást, nem akarom, hogy mellettem szenvedjen valaki is.

ahhoz képest, hogy az elmúlt napokban összesen 8 órát aludtam nem is vagyok fáradt, bár a vonatút unalmas volt, majdnem vettem egy könyvet, de aztán mégsem, nemtom mi tartott vissza, ma nem is gondolkodtam, csak mentem, ahogy éppen esett, elterveztem, hogy a Blahán leszállok erre az Astoriánál felálltam és kisétáltam a metróból, mert miértne.

"..mindenkivel találkoztam, tök jó volt, de biztos nem hiányzol mint aaz őrület ááááá..... DEEEEEEEEEEEE.... abszolut érzem a hiányodat, HIÁNYZOL CSILLA, brühűűűűűűűűűűűűűűű. Itt ülök, a gépet is bekapcsoltam mihelyt hazatértém, mert hátha fent vagy, de tom mégsem ily fél kettő fele, mert sok dolgod van, csinálgasd csak,vagy szunyókáj, de mindjárt oda ugrok hozzád, ha mást nem, akkor a gondolataimban most szunya közben, mert rád vágyom ez az őrült nagy igazság, az illatodra, a hangodra, meg a csodatevő mosolygós ölelésedre. No abba is hagyom nem akarom elcsépelni a fontos dolgokat, de sztem ez fontos volt, itt, meg most, uhhogy :***********************************"

ezt most találtam, május 4ei dátummal, igen, most, sírok.

7075. napkelte után

a hét őmegén, mi.

7077. napkelte után

itthon. tegnap voltunk Miskolctapolcán a barlangfürdőben, nagyon szép, jó volt, test-a-testhez, ühüm. előtte Avasi kilátóban, derég voltunk ott, még az elején, régen, mégis most régen volt, akkor úgy éreztem, és jó érzés volt.  ma meg haza, és a szívem pakolhatom a dobozokba, vihetem fel Pestre, a lelkem Gáborhoz tapadt, holnap költözök és megint másvilág.

de ennék tiramisut. Apu vett dinnyét, de már nem az igazi. óvódás koromban, amikor még a "jelem" volt annak hittem. olyan szép a naplemente. úgy lefényké...áhh.://

hihi, felhívott épp imént Tündi telefonon, AMF-es sörözés van éppen, beszéltem többiekkel is, kedvesek, hogy gondoltak rám. jól esett ez most a lelkemnek nagyon.:)

7079. napkelte után

reggel Nagyi keltett, telefonon, beszélgettünk picit, mondta, hogy nagyon magányos, mert Nagyapa még mindig a kórházban van. megértem teljesen, mit érezhet.  ma az én feladatom az ebédfőzés, de semmi kedvem nem volt hozzá, szeretek nagyon főzni, de csak úgy, ha utána együtt ehetek vkivel, most meg tudtam, hogy egész nap  egyedül  leszek, magam miatt meg nem szeretek főzni, mert  egyedül  is utálok enni. még mindig meg vagyok fázva, annyira idegesít, és ha belegondolok, milyen  egyedül  leszek Pesten, ott lesz a sok barátom, mégis  egyedül  leszek, igazságtalan dolog ez, jó lenne valakinek a kezét fogni mindig, hogy ne érezzem, hogy  egyedül  vagyunk mindannyian a világban, ha ketten  egyedül  akkoris  egyedül , tegnap előjött a másik énem, elkezdett hozzám beszélni, hogy mi a franc van velem, régebben nem ilyen voltam, most hagyom, hogy gyengének és sebezhetőnek véljenek, régen tudtam lépni, belső gondok nélkül, vártam a bulikat, mi lesz már, 19 éves vagyok, nem szabad ráerőltetnem magam senkire. csak nem tudom veszni hagyni a dolgot, nem úgy vagyok én összerakva, mindig küzdök a legvégéig, ha számomra oly mértékben fontos a dolog, mint például most, nem akarom magam nevetségessé tenni, sem sajnáltatni, főképp. csak persze megint a rossz időben rossz helyen duma, én aztán ezzel nem takarózom, inkább fázom, de akkorsem, nehéz időszak, de kitartok.

7083. napkelte után

vége. teljesen, visszafordíthatatlanul vége.  ma 11 hónapja és utána még milyen jó volt. sokáig. szerelmesen mindketten. nem tudok mit tenni, hiábavaló minden.  nagyon, jobban, végleg. nem eszek, nem tudok aludni sem, ha kicsit sikerül sírva kelek fel, mert nem fekszik ott mellettem, nem simogat, nem érint, nem kér, nem akar, nem lesz többet mi, nem kellek, nem, nem, nem, nem, nem hiszem el..

7085. naplemente után

lehet száz és ezer jel, remény, bíztatás, egyre szánalmasabbnak érzem magam.

"a pokol a ragaszkodás. a szerelem, igyekvés. az út az ébredés. a menny (a földi) az elengedés."

ez az ő döntése volt, és tiszteletben kell tartanom.

holnap Eleven Hold koncert, és ismét biccentek egyet Pestnek, megérkeztem.

azon gondolkodtam, hogy talán természetes is, amit most érzek. fáj, hogy már nincs közöttünk meg az a titkos kapocs, talán rosszul kell most lennem, talán sírnom kell, hiszen tényleg, hát ha elveszítünk valakit, természetes hogy nehezen engedjük. most ennek van itt az ideje ahhoz, hogy utána jól érezhessem magam ismét.

nélküle.

elszámoltam a naplóm napjait..ilyen sem volt még.. szóval  jobbnak látom mostmár a kedves hallgatást, ez nem én vagyok, nem hittem volna hogy ennyire gyenge tudok lenni. hagyom, csendben, ennyi volt.vége.